Az ember sohasem azt hallja, amit mondanak neki, hanem amit a lelkében lefordít magának. Így működünk, csak nem vesszük észre. Minden külső benyomást újrateremtünk magunkban. Minden érzést, gondolatot. Ha én azt mondom neked: „kék”, a benned fölvillanó kék más lesz, mint az enyém. Ha én azt mondom: „Jézus”, az, akire én gondolok nem ugyanaz, mint akire te gondolsz, még akkor sem, ha mindketten római katolikusok vagyunk, és egymás mellett ülünk a templomi padban. Mindent újrateremtesz magadban, a saját életanyagodból. Az emlékeidből, tapasztalataidból. Megdöbbennél, ha látnád, hogy milyen kevés az, ami egyforma. És hogy mennyire élsz egy olyan külön világban, melyet önmagad teremtesz. Ezért megérteni is csak a lelkünk legmélyén tudjuk egymást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése