Ahogy megálltam egy pillanatra, ránézni a Dunára, a BME gyönyörű épületére és emlékezni arra, hogy egy márciusi napfényes reggelen, megálltunk a patinás egyetem előtt és a gyerek vizsgázni indult. Mi egymásra néztünk és sétálni indultunk. Ahogy a hídon sétálva szívtuk magunkba a Duna és a tavasz illatát, egy nyitott buszra lettünk figyelmesek. Egy buszra, amivel megérkezett a katonazenekar és megnyitotta a Budapesti Tavaszi Fesztivált.
Csak ültünk a téren, behunyt szemmel szívtuk magunkba a zenét, a napot, a pillanatot. Nem csak én énekeltem :)
És, amikor katonáék újra buszba ültek, mi a Nagyvásárcsarnokba mentünk, ahol akkor éppen, egészen véletlenül Székely napok voltak.
Kóstoltunk ordát, áfonyapálinkát, kürtőst ... Volt ott kolbász, szalonna, minden mi szem szájnak ingere.
Az épület gyönyörű, ma is ...
Érdekes és nem is értem, hogy a mi külkerületi piacunk, sokkal drágább, mint a csarnok.
Ha már itt vagyunk elsétáltunk a Bálnáig, amit én folyamatosan cápának nevezek.
Felmentünk a tetőre, onnan csodáltuk a Dunát. És kiültünk a teraszra kávézni, napozni, várni, várni ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése