Már nem is lepődök meg az emberi butaságon. Képzeld, ülünk egy Ford típusú autóban. Vezetek. A két nagymama is velem van. Általában nem szótlanul hallgatunk egymás mellett, hanem beszélgetünk. Nem tudom, ki dobta fel a témát, hogy került szóba, de megjegyzem, hogy számomra még ma is hihetetlen az első saját házunk megvásárlása. Százezer forint önerő, Hétszázezer forint kölcsön.
Mindketten, egymásra licitálva bizonygatják, hogy az ötszázezer forint az NEM munkáltatói kölcsön volt, hanem KAPTUK! Az eszem megállhatna, akkor a reflexeim felmondanák a szolgálatot és belevezetnék valamibe. De nem, ekkora butaságokon, hogy ne hazugságokat írjak, már vagy még csodálkozni sem tudok.
Csak azt nem értem 27 év alatt miért nem kérdeztek rá, hogy hogy is van ez? (Mondjuk, azt a mondatot, hogy:- Nektek van.- kezdem megérteni.) De, a nagynéném ugyanannál a vállalatnál dolgozott, őtőle is kérdezni lehetett volna, hogy van-e olyan munkáltatói kölcsön, amit nem kell visszafizetni?!
Tulajdonképpen soha semmilyen állami támogatást NEM kaptunk, a gyerekekre sem, de hiába próbálnád meg ezt bizonygatni olyan embereknek, akiknek 27 év alatt beépült a tudatába a valótlanság.
Bele sem akarok gondolni, így utazás előtt abba, hogy még mennyi, de mennyi téves eszme kering ott bent az agyakban. Mert meg vannak róla győződve az emberek, hogy amit ők gondolnak az úgy is van!
Elengedlek hamis eszme, a viszont nem látásra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése