November 1.

Emlékek. Gyerekként, abban a Kárpátok körülölelte városban, útban a Somostető felé volt a temető. Általában, ez volt a hóesés első napja. Akkor még a gyertyagyújtás rituáléja a temető előtt árult szelíd gesztenye illatával volt teljes.Emlékszem, a nagyapámra, akitől nem emlékszem, hogy cukorkát vagy csokit valaha kaptam volna, a gesztenyét ő fizette. A sírokat már előtte egy héttel kitakarították az idősebb családtagok, virággal díszítették. Mi akkor csak a gyertyákra figyeltünk, hogy mennyi van belőlük és még ki van, aki nem hagyta itt a !gyertyanévjegyét! Ez a nap is alkalom volt a magyarság találkozására. Ahogy közeledett az este, egyre több beszélgető csoportot láttál a temető előtt és aztán mindenki tiszteletét tette a rokonok, barátok sírjainál, gyertyát gyújtva. Az egyetemisták, a koleszosok a lenti és a fenti keresztnél gyülekeztek. Azért vettünk vékony gyertyát, mert csak az volt, de így, míg leégett beszélgethettünk a síroknál. A marosvásárhelyi sírokat legalább két éve nem láttam, ... Fáj, fáj, de ma majd mécses ég 24 órában és gesztenye illat száll a levegőben.
Szováta, ahol unokatestvér, nagybácsi, nagyszülők teste pihen. Csíkszereda, ... Hogy hány meg hány városban kellene megállnom temetőt látogatni. Persze hirnökök, családtagok, mindig vannak, a gyertyák is egész héten égtek a sírokon, csak én, csak mi, az idén sem leszünk OTT!