Egyik legjobb döntésem volt. A kép ismerős lehet, mert már volt egy posztom innen. De, nem csak a terem hangulata ragadott magával elsőre, hanem az oktató személyisége! És az amit és ahogy csinál az emberrel. Mindenikünkkel. Ahogy picit távolodsz a fővárosunktól, mindjárt tapasztalod a változást. Mindenben. Mondjuk mindenki köszön mindenkinek már az utcán is, még akkor is, ha a postásnéni utánam szól, hogy jééé, maga, nem is ... És te csak visszamosolyogsz rá.
Aztán a teremben is mindenki arcán mosoly, mintha ismernél mindenkit. Pedig először vagy itt. Nyolcan tudunk itt kényelmesen fejlődni, de egyszer mégis megtörténik, hogy egyedül vagyok reggel 7 órakor a teremben. Nem küldenek haza. Sőt, akkor ma jógaterápián veszek részt.
Volt az a bizonyos nagy esésem biciklivel és azóta vagyok féloldalra elfordulva. Voltam én már többféle masszőrnél, csontkovácsnál és változás az semmi.
És akkor ezen a bizonyos órán, megnyitjuk a vállamat, kimozgatjuk a csípőmet, szenvedek, de jólesik és óra végén össze tudom kulcsolni a kezem imatartásban a hátam mögött! Ezt a változást!
Te, aki olvasol tudod, hogy nem ma kezdtem gyakorolni. Túl vagyok a 200. órán. És eddig! nem találkoztam olyan jógaoktatóval, aki 90 perc alatt ennyit! segített volna. Így egyenesbe rakott volna. Elismerésem. Itt a helyem. Reggel 7 órakor!
Szeretlek Iyengar! Visszakaptam az egyensúlyom.
Élmény a gyakorlónak, élmény az oktatónak. Bár nem orvos, de annyira ismeri az anatómiát, hogy gyógyítani képes. Gyógyszer nélkül! Mert a gyógyszer pillanatnyi, a vállam pedig azóta is tökéletes. Igaz, ami igaz, nem volt ez a 90 perc fájdalommentes. Beismerem könnyeztem is, még ha mindketten úgy tettünk is, mintha ... Hiszek a jógában. Még jobban hiszek. Még mélyebben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése