Én, József Attila

Az ember lánya leír valamit. Az írás, pedig megmutatja, hogy igaz és folytatja jeleit. Elindulunk a Madách színház előadására. Vezetek a Rákóczin. Újra és újra elcsodálkozom azon, hogy ide jutott Budapest, hogy használt ruha boltok tömkelege, üres üzletek sokasága virít az utcaképbe. Meg is jegyzem a Blahán vagyunk, persze egyenesen tartok az Astoria fele és ott fordulok jobbra...tehát nem jó helyen. A Podmaniczkyn jobbra visszakeringek a körútra és bűvölöm az autókat, csak egy, csak egy menjen már el dolga végeztével. És igen, van parkolóhelyem, így időben a színházban vagyunk.
Szerintem pontosan tudják a szervezők, hogy hány jegyet adtak el. Pontosan tudják, hogy a lépcsőn is ülnek és mégis csak egy, azaz egyetlen ruhatár dolgozik. A mai szereposztás, Posta Viktor-Balla Eszter-Polyák Lilla. Sajnos, nem mondhatom, hogy profi előadást láttunk, mert mindhárman belebotlottak a szerepükbe:) A táncbetétek profin voltak megoldva.
Olyan volt az előadás, amilyent vártam...szomorú.  József Attilának az Illyés Gyulával párhuzamos szerelmei...érdekes. Nem mondanám, hogy nem tetszett, hogy a Tedd, a kezem homlokomra, hogy a 32 évem..., hogy a Mama nem idézett emlékeket, de az előadásmódtól ugyanazt elvártam volna, mint a tánctól. A profizmust. Tudom a szövegem, mert ha a színészetre tettem fel az életem, akkor ez a munkám.
  
És akkor van egy szomorúbb hírem is. Van vagy már csak volt egy a költőhöz méltó szobor a Kossuth téren. Vajon ott marad a Dunánál?