A vagyaim elott kozvetlenul mindjart ott vannak a gyermekeim. Oket 30 vagy 40 napra nem tudnam "elhagyni".
Mig vagyakozom, csak olvasok rola. Eloszor Shirley Maclaine Caminojat, majd Tolvaly Ferenc El Caminojat. Es aztan, ezt:
Igen, pontosan tudom, hogy a konyveimtol megszabadulni kellene es nem boviteni a konyvtarat, de...
a lelkem is treningezni kell am.
Mindharom iro velemenye az, hogy aki vegigmegy az uton mas emberkent ter meg onnan. Mindannyiunk eleteben vannak kerdesek, tortenesek. Megvalaszolatlan kerdesek, furcsa tortenesek.
Sohasem fogom megtudni, hogy az peldaul hogyan lehetseges, hogy ma valakivel egyutt vagyok a teritett asztal mellett, holnaptol meg elfelejt. Azaz uzen, ennyi volt... es ez megtortenhet, 2, 5, 17 vagy akar harminc ev utan is. Nem keressuk tobbe egymast, pedig nem keruljuk el a " multunkkal rendelkezo helyeket". Aztan, ha evek multan talalkozunk, ugyanott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Harag nelkul, de sosem megbeszelve azt, miert is volt ez a "mosolyszunet"?
Vagyis egyszer megtudom, hogy mi miert tortent?! Mert veletlenek marpedig nincsenek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése