Kezdhetném azzal, hogy valamikor, amikor még értéket képviselt a Nők Lapja, amikor még Nagy Emőke, Vass Virág, Mörk Leonóra, Árvai Magdolna ..., akkor előfizető voltam.
Kezdhetném a képen látható könyv utolsó mondatával is:
"Ugyanakkor arra is megtanítottak, hogy aki hisz valamiben és nem adja fel, annak még a lehetetlen is sikerülhet."
Ezzel a mantrával vagy mondattal fekszem és kelek évek hosszú sora óta.
Kezdhetném azzal, hogy mellényúltam, de nagyon és kézbe se vedd ezt az olvasmányt, hiszen ez csak annak a dokumentuma, hogy hogyan nem sikerült riportot készíteni a Magyarországon forgató angol színésszel. És, hogy ezt a kudarcot, hogyan éli meg a riporternő, aki magándetektívhez sőt pszihológushoz is...
És akkor ott a majdnem utolsó oldalakon történik valami, amit idézek:
" A történetednek ezen a pontján óhatatlanul eszembe jutott Elizabeth Kübler-Ross elmélete arról az ötlépcsős folyamatról, ahogy az ember reagál, ha megtudja, hogy gyógyíthatatlan beteg. Az öt lépcsőfok a következő: 1. tagadás, 2. harag, 3. alkudozás, 4. levertség, 5. elfogadás.
...................
Ha az ötlépcsős metaforát továbbra is az én esetemre alkalmazzuk, akkor szeretném hinni, hogy a tagadás, a harag, az alkudozás, a levertség fokozatain átesve nem az elfogadásig jutok el, hanem olyan lelkiállapotba, ahol minden erőmet összeszedve újra fel tudok állni és tovább küzdeni. Mert aki hisz benne, hogy győzni fog, annak ... a halállal szemben is van esélye."
Kezdhettem volna azzal is, hogy mikor ezeket a sorokat olvastam, már nem tudtam letenni a könyvet, már tudtam, hogy ki az akinek szeretném személyesen átnyújtani.
Kezdhettem volna azzal is, hogy Kriszmamnak szeretettel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése