A könyv olvasása közben, az jutott az eszembe, hogy mennyire végtelenül sajnálom az alárendelt nőket. Őket, akiknek eszükbe nem jut a házasságuk alatt, hogy esetleg dolgozni is kellene. Vagy tanulni. Fejlődni. Elég, ha a férfi eltartja őket. Mit elég? Ennyit várnak el. A mai valóságban ők a luxusfeleségek. Látszatfeleségnek nevezem őket én. Lehet, hogy márkás a ruha, az autó, de a gyerekre nincs idő és valahol ott ragadnak szegények észben és években, abban a korban, amikor férjhez mentek.
Érdekes, hogy ők a válás után is csak egy másik eltartót szeretnének. DE! Mindenkinek van, mindenkiben szunnyad tehetség. Ott van ez benned, bennem, mindenki valamiben jó. Mindenki valamiben más, mint a többi ember!
Az a boldog ember, aki ezt elővarázsolja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése