Ez meg az, ráadás

Még fel sem fogtam, mi is történt tegnap, vendéget várok. Megérkezik. Az ő lánya is Amerikában tanul. Hja, csak hallgatom a történeteket. Több év alatt, több gyűlik belőlük. És a szülők, mert ők már csak ilyenek, szeretnek mesélni.
Azt kérdezi az okostelefonját követem-e? 
Először nem is értem, hogy ki vagy mi az, akit követnem kellene.
Merthogy ő igen. Hogy egy bizonyos megharapott alma, alkalmas erre. Program van rá. Látja, amikor otthon van, elindul, hazavezet, bulizik, ... nem mond igazat, hogy hol van, de ő tudja. 
Szóval...örvendek amikor elmegy.
Gondolkodnom kell.
Hazaérkezik a 14. Vacsora mellé tálalom a témát. A válasz rögtön az, hogy mit hazudhatott az a gyermek, akiben az anyja sem bízik meg? Mert ugye, ha 23, akkor is gyerek!
Azért nem alszom hű, de jól.
Megint hajnalban ráírok a lányomra. Név nélkül...rákérdezek, van ilyen? Szerinte igen, de mit tud húszezer kilométerről segíteni a szülő?! Meg úgy egyáltalán, bizalom? Meg mi ez már? Meg, meg, meg.
Komolyan mondom, néha megáll az eszem és ácsorog.