A tavasszal együtt kezdődött. A jobb lapockám alatt indult és tekeredett a vállamba és a nyakamon fel a fülem köré. Nem nem állt meg itt, hanem szépen becsavarta a szemem, az agyam és a fél homlokom is. Egy merő görcs mindenem. Olyan, mintha késsel szúrnák, percenként egyre mélyebben, hogy még jobban és jobban fájjon. Se ülni, se feküdni nem tudok.
Egyetlen jó, ha hajszárítóval meleget fújok a jobb hallójáratomba. De ez is csak pillanatnyi enyhülést hoz. És, miért kellett nekem a fürdőbe jönnöm? Akkor, ha már itt vagyok, alul is, meg felül is megkönnyebbülök. Épp időben sikerül a szemetest magam elé húznom.
A zuhanyzás sem hoz enyhülést, már folyik a könnyem féloldalasan. Tűrök lelkesen. Éjfél előtt azonban lemondom a reggeli jógát, ne lássa már mindenki a szenvedésem.
...
Szörnyű, mielőtt indulnak a fiúk kérek egy kínai tapaszt a vállamra. Talán egy óra enyhülés. Talán. Nem vagyok egy gyógyszerfüggő típus, vallom, hogy a test meggyógyítja önmagát, csak erőd legyen kiszenvedni, úgyhogy most is ezt várom. Este 6 Testnevelési Főiskola focimeccs. És nem enyhül, pedig igazi tavaszi este van. Rengeteg ember a langyos estében, villanyfénynél sportol :) Nézek, látok, izgulok, szívom magamba az energiát és hazafelé az autóban már-már kinyilatkoznám, hogy vége! A szenvedésemnek 25, 26, 27, 28 óra után vége!
...
Ezt megint miért is kaptam?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése