Az egyetlen dolog, amibe nincs beleszólásunk az IDŐ! Június utolsó napja. Már eltelt fél év 2016-ból, de még van fél év ebből az évből. Még tart az énidőm! A hatórás ébredések feltöltenek. Kiülök a teraszra vagy a medence partjára és csak figyelek. Pár perc és amit lát a szemem fetölti élettel a testem. Gyors viráglocsolás, mert kell őnekik is reggeli. Mustármag vízzel, üzenetek telefonon való olvasása, és ... kávét főzök. Mindkettőnknek. Ilyenkor ébredünk, megbeszéljük az aznapot!
Amikor tudok elvezetek a reggeli jógára. Az új helyemen 7-ből, 6 napot reggel is van mód gyakorolni. És ez jó nekem!
Már a fiam is észrevette, hogy a generációjuk lóg a telefonján. Azon az okos kütyün, amitől nem látják a fiatalok, hogy hogyan zajlik körülöttük az élet. Eltűnik az érdeklődés, a szókincs, az idő megáll számukra és vegetálnak. Na és a felnőttek, akik valamiért szintén napi több órában rabjai a gépnek, velük mi van kérdezik? Nos, őszintén sajnálom őket, nyár van, kert van, énidő van, jóga van, választottan kevesebb munka és sokkal több pihenés, olvasás, feltöltődés!
Kiáltanék, hogy a kicsi dícsérettel érettségizett, de ő valahogy nem is büszke rá. Kiáltanék, hogy a nagy nemsokára Budapesten lesz, de ő valahogy nem várja annyira. Kiáltanék a társnak, hogy csak pár napra menjünk, együtt induljunk, mert kell, neki is kell, de hallgatok. A párhuzamosak miatt hallgatok. Szólnék, hogy beszélgessünk még sokkal többet a jövőről, mert érzem, tudom, vágyom a változást. A változtatást! Kell, nagyon kell, szomjazom a valami mást.
Kiáltanék, hogy ..., de nem teszem csak vegetálok.
