Meddig akarsz élni?

A következő cikkre a barátom hívta fel a figyelmem. Elgondolkodtató, megfontolásra érdemes.
Végül is nem többről van itt szó, mint a saját életünkről.

Dr. Joel D. Wallach előadása

Az előadás címe: A halott orvosok nem hazudnak

Dr. Wallach egy igen népszerű orvos Amerikában, akit 1991-ben Nobel-díjra jelöltek.

(Egy moszkvai előadás szövege lett felvéve, a fordító megőrizte az előadó sajátos szóhasználatát.)

Nagy örömömre szolgál, hogy találkozhattam Önökkel. Én egy farmon nőttem fel, St. Louis nyugati részén. Az 50-es években elkezdtünk marhákat tenyészteni. Ha ismerik a marhatenyésztést, bizonyára tudják, hogy a profithoz vezető egyetlen út önállóan megtermelni a kukoricát, a szójababot és a szénát. A malomban megőrölték ezeket, és rengeteg vitamint és ásványt adtak hozzájuk, így készült a marhatáp. Hat hónap múlva a marhákat piacra lehetett vinni. Gondosan szelektáltuk őket, a legjobb egyedeket magunknak hagytuk.

Az az érdekes, hogy miután ennyire gondosan, saját kezűleg készítettük a marhatápot, képzeljék el, sosem szedtük semmilyen ásványt és vitamint. Pedig fiatalok voltunk, és legalább 100 évig akartunk élni fájdalom és betegség nélkül.

Ez nagyon izgatott engem, és egyszer megkérdeztem az apámtól: „Mondd apa, nekünk miért nem ugyanúgy csinálod az ennivalót, mint a teheneknek?” Apám nagyon bölcs gondolatot ajándékozott nekem, ő azt mondta: „Hallgass fiam, értékeld azt, hogy mindennap friss élelmiszerhez jutsz a farmról. Remélem érted.” Természetesen többet nem zaklattam őt, mert nem akartam, hogy ne kapjak ebédet vagy vacsorát. Később mezőgazdasági iskolába mentem, amelyet elvégezve tudományos fokozatot kaptam, és állattenyésztési, gabonatermesztési és földtani szakember lettem.

Ezután két évre elutaztam Afrikába. Ott teljesült a gyermekkori álmom, együtt dolgozhattam Maur Parkinsonnal. Sokan emlékeznek rá a könyvei miatt, nagy ember.

Két év múlva táviratot kaptam. A St. Louis-i állatkert állást ajánlott nekem. A Nemzeti Egészségügyi Intézet 78 millió dolláros támogatást nyújtott az állatkertnek, és szükségük volt egy állatorvosra, aki az állatkertben kimúlt állatokat boncolta volna.

Én beleegyeztem, odamentem dolgozni, de természetesen nem csak ebben az állatkertben kellett boncolnom az állatokat, hanem a brookwaldsi, chicagói, New York-i, Los Angeles-i és más állatkertekben is. A környezetszennyezésre szuperérzékeny egyedeket kellett megfigyelnem, mert a 60-as években még senki sem volt tisztában az ökológiai problémákkal és katasztrófákkal. Szóval, a halál okainak feltárásához 17500 boncolást végeztem el, és a következő eredményre jutottam: “Minden állat és ember, amely természetes halált hal, a tápanyag hiánya miatt halt meg”.

A kémiai és biokémiai elemzések eredményei pontosan arra mutattak, hogy a halál a helytelen táplálkozás eredményeként következik be és ez annyira meglepett engem, hogy visszatértem a marhák táplálásához.

75 tudományos cikket írtam, 8 tankönyvet más szerzőkkel együtt és egy könyvet önállóan. Ezt a könyvet 140 dollárért vásárolták orvostanhallgatók. 1700 újságban közölték a cikkeimet, felléptem tévéműsorokban és sok egyéb helyen.

De akkor, a 60-as években aránylag kevesen voltak, akiket érdekeltek volna a munkáim a táplálkozásról. Mit tehettem? Kénytelen voltam visszaülni az iskolapadba és orvosi képzettséget szerezni, ami lehetővé tette, hogy használjam azt a tudást, amit még az állatorvosi egyetemen szereztem.

Bármilyen meglepő, de működött. 15 évig dolgoztam Arizonában, ahol közönséges orvosi praxisom volt. Ma szeretném megosztani Önökkel azokat az ismereteket és következtetéseket, amelyeket ez alatt a 10-12 év alatt gyűjtöttem. És ha csak a 10%-át jegyzik meg annak, amit itt hallani fognak, elég sok kellemetlenséget és szenvedést, meg egy csomó pénzt fognak megtakarítani és sok évvel meghosszabbítják az életüket. De ezeket az éveket nem kapják meg csak úgy, csak bizonyos erőfeszítések árán.

Most a legfontosabbat szeretném elmondani. Az ember élettartamának genetikai potenciálja 120-140 év.