2017. június 22., csütörtök

Terápia Csütörtök


Szóval és tettel is vallom, hogy kell a napi 10.000 lépés az egészséghez. Kipihentem a 3 heti gyaloglást, de annyira hiányzott ez a fajta mozgás, a sarokfájással együtt, hogy nyugodtan nézzetek hülyének, de közértbe, postára, gyógyszertárba, csak úgy gondolkodni, sétával közlekedem.
Nagyot néznek szomszédék, ha az út szélén látnak, mert ugye hiába Budapest, járda nincs mindenhol. Van aki lelassít mellettem, felvenne az autójába, de nem romlott el az autóm, ott áll a garázsban, csak én szeretnék gyalogolni !!! Nem baj, hogyha nem érti ezt mindenki, az a fontos, hogy én érezzem a változást.
Tudom, hogy ma már TÉMA, hogy a kövér ember is szeresse saját magát. Én azt gondolom erről, hogy aki nem diagnosztizált beteg, az felelős azért, hogy hogyan néz ki. A gyerekkori kövérség, igenis nem jó állapot és teljesen a szülő felelőssége. Most, hogy nem autóval vagy biciklivel közlekedek, hanem gyalog, meglepően sok túlsúlyos emberrel találkozom. Egy valami nagyon érdekes. Kivétel nélkül valami ételféleség van ezen emberek kezében. Hát kérem vízzel kellene közlekedni nyáron is és télen is. 
...

Örök nyári probléma, hogy a jóga reggelek szünetelnek. Hogy miért? Mert egyszerűen elfogynak a gyakorlók. Van, akinek itt a nyár és ha a gyerek nincs óvodában, iskolában, akkor ő nem tud jönni. Van, aki azt mondja nyáron ott a kert, az udvar, a medence. És van amikor a jóga oktató felügyel a saját gyerekére, azért nem tart órát.
...

Érdekes dolgok ezek, de mint mindent az életben tudomásul veszem, bár nem biztos, hogy megértem  :(. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése