2018. március 1., csütörtök

Terápia Csütörtök


Hogy történt hogy nem, nem tudom, de az év harmadik hónapjába léptünk! Hová kell így rohanni, kedves 2018? Szilveszter csak most volt és azóta mennyi minden történt! 
Akkor még négyen voltunk Budapesten. Ma, ketten Budapesten, egyik New York-ban, másik Puerto Rico-ban. De ennyire ne siessünk már előre.
Januárban, jó kis meglepetések értek, de mivel négyen támogattuk egymást, csak zajlott az élet. Még eljártunk fürdeni a Széchényibe, még túráztunk a Merzsében, új mosógépet vettünk, gyógytornáztunk, a Várkert Bazárban csodáltuk Apám táncát, az Operettben Marica grófnő bűvölt el, de közben visszautaztak a gyerekek az Óperencián túlra és mi itt maradtunk, biztosan tudva, hogy a vállalkozásunkat el kell adnunk. 
Februárban újra jártunk a Várkert Bazárban, ahol a Nők Aranyban elevenen játszottak, csak önmagamért újrakezdtem a jóga gyakorlását, az Alcsúti Arborétum hóvirág ünnepét csodáltuk, kisvasúton utaztunk, újra gyerekek voltunk,  majd térdműtét  tette próbára a létünk, a Gödöllői kastélykertben sétáltunk és a Váci utcában néztük a Mondjad Atikám monodrámát. Közben egy új kihívás, egy új munka is elkezdődött. Voltunk négyen négy különböző helyen, filmeket néztünk, sorozatokon edződtünk és amire a hó miatt most időnk van, olvastunk és olvasunk.
Mással egy év alatt nem történik annyi minden, mint velünk ezen két hónap alatt?
...
Március. Március? Március! Száz év magány, Notre Dame toronyőre, Luxembourg grófja.
Jóga az irodában, Dorian Grey,A nő, A magyar Camino, Jóga a mindennapi életben, A férfi, A jóga fája.
Hajdúszoboszló, Miami, Puerto Rico, The Body, azaz a Test. Hatha és Iyengar. 
...
Egy napja hull a pelyhes fehér hó! Már az útra toljuk ki őfehérségét az udvarunkból. Már elmaradnak órák, foglalkozások, találkozások, ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése