A kéréseimet valahol jegyzik. Meghallgatják és megadják. Leírtam egy fórumon, hogy én, akinek a sportja a színház (csak emlékeztetőül: hetente 1X vagy 2X ezt űztem) harmadik hónapja nem voltam a pesti Broadwayen. Nyitom a postaládám és ott az üzenet: Hétfő, Magdaléna-Pesti Színház. Felveszünk:...
Szóval Váci utca. Akkor is ez a szíve Budapestnek, ha a lelkét a ligetbe tenném és a tüdejét a várba. Hm? Persze, hogy van időnk sétálni egyet és a három fokban ez kellemes is. Thomas Sabo itt is itt van, akárcsak Las Vegas szállodáiban.
Magdaléna-Rúzsáról van szó, aki nem mellesleg Megasztárunk és eurovíziós képviselőnk is volt. Huszonéves. Angol dallal kezd, majd egy örökzöld francia sanzon következik. Piaf büszke lenne erre a hangra. Aztán mesél a vajdasági lány az életéről és az anyanyelv szerepéről az életében. A szegénységről, a háborúról, arról, hogy egészen pici korában már látta a dívát a színpadon, aki ma ő. Magyar és szerb örökzöldek és utalás arra, hogy szerinte egy angyal Gábriel kíséri a sorsát. Vegyes érzelmekkel indultam el az estre, de meggyőzött. Ennek a lánynak van helye a nagyok között!
Felületesen ismerjük egymást, mondjuk úgy pilátesz barátság ez, ez az első közös élményünk. Mi, mindnégyen feleségek, anyák. Az Andrássyn-ez a másik kedvencem-beülünk egy teára. Beszélgetünk. Az előadásról. Szóba kerül a háború. Mondom forradalmat már kettőt megértem. Ceausescu és marosvásárhelyi véres március. A reakció (mert honnan tudnák, hogy Erdélyben születtem) egyöntetű: Ezért vagy te annyira más. Ezért beszélsz te nyelveket. Ők már értik, nekem még meg kell értenem. Mit is?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése