2017. január 31., kedd

Januárvég!

Szóval, ezeken a jóga workshopokon a tanuláson kívül sokat beszélgetünk. Például arról, hogy az állatorvos megtiltja a csirkehús evését a kutyának, mert mint mondja erre, azaz a csirkére allergiás az eb. A tulajdonos persze nem fogadja el, másik állatorvost keres, de a diagnózis ugyanaz. A harmadiknál is, így elhiszi, sőt ők is csak vidéken nevelt csirkét esznek ezután. Abban nincs antibiotikum! Mit mondjak? Mi a gyerekekkel eddig! tény csirke és pulyka evők voltunk. No meg hal! Hazajövök, házi csirke van ebédre és a Fiúk meggyőződéssel kezdenek mesélni arról, hogy a ridegen, sötétben nevelt csirke mennyire egészségtelen!
...
Hiszem és vallom, hogy a kövérség nem egészséges! Mindegy, hogy mit mond a kövér ember, az csak a saját lustasága, hogy nem tesz az egészségéért. A gyermek kövérsége, teljes mértékben a szülő lustasága és felelőssége. És mert csakra szinten tanulom és építem be az életembe az okosságokat, a következő három nap, mert eddig még csak három csakrát elemeztünk behatóan, szóval mert én még nem vagyok szakember, de sikerült megtalálnom azt a leírást, amiben hiszek, a csakrák betegségeit fogom megosztani. 
Ha Én lennék Te, egy csakrát olvasnék el és időt adnék magamnak a megemésztésére. Mi egy hónapot kapunk, hogy dolgozzunk magunkkal magunkon. És működik! Bármi amiben hiszel működik! Hajrá, tenned kell az egészséges életedért, a karosszék és a tévénézés kizárja az egészséged :)
...
Már el is felejtettem mennyire jó egy IYENGAR óra. Az egyetlen jógafajta, ahol ki tudom kapcsolni a külvilágot. Önmagammal vagyok. Befelé figyelek. Feltölt, ellazít, gyógyít, ... A Lidl előtt vezetek el és veszek egy új jógamatracot, csak!

  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése