2012. október 12., péntek

Ha valami sok, az sokk

Kellenek az élethez az örömteli pillanatok. A csodák! Kuponvilágban élünk, ha már volt hajózás,  kávézás a sétálóutcában, adódott egy fürdési lehetőség is. Mikor  is voltunk utoljára a Gellértben? 10 éve vagy csak 8, mivel az idő rohan nem tudjuk megállapítani. Mindenesetre a héten ott jártunk. Nem teszem hozzá már a legelején, hogy bárcsak ne tettük volna, mert kellenek az impulzusok, jók és rosszak egyaránt!



Bizonyosan hihetetlen, de a hullámban, érkezésünkkor mindössze ketten úsztak.


És a szauna melletti egyetlen melegvizü medencében, hármacskán voltunk.



A biológus, vízmérnök, alkalmi beszélgetőtársunknak a 70es évektől törzshelye a Gellért. Bár szikrázóan szórja őszi sugarait a nap, vendég az még alig akad, így fél kilenc tájékán. Az úr azt mondja, most használjuk ki a pezsgést a vízsugarat, mert nemsokára sor lesz itt. A hullám medencétől óva int, merthogy az úszómester is azt mondja, ebben a szezonban még nem porszívózták ki a medence alját. Bokáig ér a trutyi. Persze Budapest legdrágább fürdőjénél, elvárt lenne a minőség, de rögtön mutatja a fugák közötti részt és...
Ha már kint megunjuk az ejtőzést, nézzünk be a közös koedukált uszodába. 

 

Ez gyönyörű. Innen aztán szétválnak útjaink. Külön van a női és külön a férfi termál. 
Háááááááááát!!!



A női rész patinás, csodálatos. Meg kell állapítanom, hogy prűd vagyok. Vagy valami ilyesmi. Két medence, a jobb oldali 38 fokos, a baloldali 36. Jobb oldaliban SENKI, így miután az ivókútból a szomjam csillapítom, a melegebb medencébe megyek. Mit megyek? Menekülök. Bal oldal, úgy látom a meztelen rész. Namármost, egy kisbaba meztelenül gyönyörű, de egy ... hagyj engedjem meg magamnak a szót vénasszony szörnyű. Egyetlen, aszott, túlszoláriumozott, vörösre rúzsozott páva sétál fel alá. A haj kérem festett, de a haj kérem, ott lenn is őszül. Jönnek ezek a tenyeres talpas fehérnépek, akik tornázva lépkednek, a mellek oldalt lógnak a hason, szétfeszítve. A hátsó, karfiol vagy káposzta!  Szőr mindenhol és karkörzéssel, netán egy egy előrehajlással közlekednek. Pont itt és pont most érzik azt, hogy tornázniuk kellene egy kicsit ... A test elveszíti rugalmasságát a korral. A test túltáplált. A test formálható. A test eltakarható. A test, na ez már túlzás ...
 Szerencsére megérkeznek a szállodavendég külföldiek, mellém, fürdőruhában!!!!! Természetesen megértem, hogy ez egy női fürdőrész és gőz. Természetesen csak én vagyok az, aki úgy gondolja, legyen már az ember testtudatképe azon szintre fejlődve, hogy tudja meddig lehet bikiniben és mikortól húzzon egyrészest. Csak én gondolom, hogy a kitett kötényeket használni kellene. Mert nekem ez a hájas meztelenség annyira sok, hogy a sokk előtt visszamenekülök a közös kinti medencébe.
Kérdezem a férjemet a férfirészről? Azt mondja, nem is érti, mert náluk, mindenkin volt kötény!!!
Hát hölgyeim vállalom, hogy prűd vagyok és ha jó dolgomban megengedhetek  még magamnak egy termál fürdőzést, akkor a Széchenyi felé veszem az irányt! 
---------------
A képeket a google-segítségével linkeltem.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése